Haditudósítói élményeiről már az első világ háború alatt előadásokat tartott
az Urániában, később pedig két kötetben meg is jelentek: Az égő Európa (1915) és az Útközben (1918). Bár Az Est tudósítója volt, a háború alatt készített fotói megjelentek többek között az Érdekes Újságban, a Vasárnapi Újságban, a Tolnai Világlapjában is.
Vészi Margit (1885-1961) az újságíró és lapszerkesztő Vészi József lánya volt. Margit eredetileg festőnek készült Bihari Sándor tanítványa volt. Néhány külföldi kiállításon és egy budapesti kollektív kiállításon (1911) szerepelt is festményeivel és grafikáival. 1906-ban kötött házasságot Molnár Ferenccel, de férje kicsapongó életmódja és bántalmazó magatartása miatt kislányával, Mártával hamarosan elköltöztek tőle. 1910-ben pedig hivatalosan is elváltak.
Vészi Margit a Pester Lloydnak, majd Az Estnek lett a munkatársa. Sokat utazott külföldön, ezért elsősorban tárcákat és úti riportokat írt. Az I. világháborúban Az Est haditudósítójaként működött, bejárta egész Európát. Tudósított Berlinből, Bukarestből, Szarajevóból, Olaszországból, Hollandiából, Svájcból, Stockholmból.
A Színházi Élet riportere 1918-ban interjút készített vele, a cikk bevezetőjében némi túlzással így jellemezte Vészi Margitot: „Az első cikke megjelenése óta eltelt néhány év alatt Vészi Margit neve a legismertebb és legjobb hangzású nevek közé került. Nem csoda, hiszen az a számtalan újságcikk, leírás, színes, riport, interjú, novellisztikus tárca, színházi és művészeti ismertetés, amely ama nevezetes első tudósítás óta megjelent, magán viseli ennek a kitűnő szemű és eleven tollú újságírónak minden pompás kvalitását, tehát: ragyogó ösztönét minden iránt, ami új és érdekes, éber megfigyelőképességét, legtájékozottabb férfiakat megszégyenítő tájékozottságát, eleven és friss írói készséget. Hat nyelven beszél tökéletesen és Rómában, Párizsban, sőt Szentpétervárott csakúgy otthon van, mint Budapesten.” (Színházi Élet 1918.)
Vészi Margit természetesen nem a front első vonalából küldte tudósításait, igazából sosem került egészen közel a lövészárkokhoz vagy a harcoló katonákhoz úgy, mint például Mednyánszky, akik nem egyszer a lövészárok mellett ülve rajzolt. Vészi Margit megírta személyes tapasztalatait az olyan semleges országokról, mint Svájc és Hollandia, riportot készített Károly király egyik megmentőjével a Piave folyónál vagy elbeszélgetett egy román hadifogollyal, akiről kiderült, hogy csángó magyar. Kellemes csevegő hangja miatt szinte egy hétvégi kirándulásról szóló beszámolónak tűnik az a cikke is, amelyben „egy határmenti manőverben” vett részt az osztrák-olasz határon 1915-ben.: „S ekkor váratlanul engedélyt kaptam, hogy a jóságos és végtelenül szíves R. alezredes tisztikarát elkísérhessem a határmenti manőverre. Hajnalban indultunk, ők lovon, én kocsin a meddig kocsiút elvezet, onnan szöges cipővel, hegymászó bottal, hátizsákkal gyalog fel a csúcsok világába. (…) Nyaktörő ösvényeken kicsiny, zömök, kitartó hegyilovak tüzérségi trénje kapaszkodik. Hómezőkön patruille-ok fekete kígyója kanyarog, ordonáncok lihegnek felfelé sziklafalak meredekén; javában folyik a harcjáték alig pár kilométernyire az eleven-húsba vágó, vérben pacskoló igazi háborútól. Az osztrák-olasz határ közelébe értünk, balra tőlünk Tirolban ég a föld. (…) Végnélküli hómezők, meredek ösvényekről óva intőn magányosan a mélybegördülő szikladarabok, hó, hó, hó, és azután egy felpislákoló lámpás: a kunyhó. Benn fűszeres forralt bor édeskés szaga, nevető tisztek a gyertya körül, kétszáz ember nehéz lélekzete. Száz katona lenn hever, száznak a padláson a helye; felkapaszkodom magam is a fahágcsón és elfoglalom ünnepélyesen a »sajtóhadiszállás«-t: pár maroknyi szalmát a többiek mellett. Éjfél van, valaki álmában halkan, dadogva énekel, nehéz, ritmusos lélekzetek lihegnek, sípolnak, odalenn nevetnek, a fűszeres bor szaga émelyítő, — csendesen elalszom… (Svájci katonasággal az olasz határon. Az Est, 1915. aug. 22.)
