Aggályait fejezte ki az egyetemi hallgatónők számának gyors növekedése miatt parlamenti felszólalásában

Kmety Károly, a jogi egyetem 40 éves tanára 1907-ben.

 Az első évben, 1896-ban 6 nő iratkozott be felsőoktatási intézménybe, 1907-ben viszont már 200-ra emelkedett a női hallgatók létszáma, s ennek következtében Kmety szerint attól kell tartani, hogy „Jelentkezik egy új női típus, amely közel lesz majdnem a női szörnyeteghez”. Felszólalása derültséget váltott ki a képviselőkből, de nem talált osztatlan lelkesedésre. Ellenben elég komoly sajtóvisszhangja volt, nem is beszélve a Feministák Egyesületének heves reakcióiról, az egyik napilap pedig csokorba gyűjtötte Kmety professzor úr itt-ott elejtett legszínesebb aforizmáit:

„A házias nő angyal, a művelt nő szörnyeteg,”

„A nő a társadalom szégyene, ha érettségit tesz”

„A nő vagy legyen anya, vagy szerető, de tanár vagy orvos semmi esetre.”

A kolozsvári egyetem tanárai viszont közleményt adtak ki, miszerint szeretettel várják a női hallgatókat.Kmety tehát numerus clausust kért a női hallgatókra vonatkozóan, Bánffy képviselő pedig az érettségit is feleslegesnek találta a nők számára. Bédy-Schwimmer Róza, a feministák egyik vezére forradalmi hevületű írásban fenyegette meg a női emancipáció ellenzőit, azt azonban valószínűleg még legmerészebb álmaiban sem remélte, hogy 1919-ben őt nevezik ki Magyarország svájci követének. Ez ugyan némi megütközést keltett a jó svájciakban, akik a nőknek még a szavazati jogot is csak 1971-ben adták meg.

  A magyar asszonyok egy jelentős része 1920-ban már rendelkezett szavazati joggal, a továbbtanulás azonban nehezebb diónak bizonyult: még 1925-ben is folyt a vita arról, hogy minden egyetemi fakultás megnyitható-e a nők előtt. Kornis Gyula közoktatási államtitkár hosszú tanulmányban fejtegette, hogy lelki sajátosságaikból adódóan bizonyos foglalkozások gyakorlására az érzékeny és finom lelkű nők úgyis alkalmatlanok, így tehát felesleges minden egyetemet megnyitni előttük. Az eset érdekessége, hogy ez az írás a Napkeletben jelent meg, amelynek női főszerkesztője volt: Tormay Cécile